Ki tudja jobban a végjátékot?

A második napra már összeállt a közvetítés, így bizonyára sokan követték otthonról is a játszmák izgalmait. A szervezők egyébként nagy figyelmet szentelnek az esetleges csalások kiküszöbölésére, belépéskor elektronikai ellenőrző kapu, fémérzékelős ellenőrzésen kell egyesével végig haladni a játékosoknak, ami persze lassítja és megnehezíti a versenyterembe jutást. Az illemhelyiségeket (amit csak játékosok érhetnek el) óránként átvizsgálják, minden csapatvezetőt szúrós szemek követnek a versenyteremben, ahol legalább negyven(!) bíró felügyeli az eseményeket.

A tegnapi időjárás az otthoni ősziesre emlékeztetett, szitáló eső, álmosító, nap nélküli borongós. Igazi, sakkozásra való nap tehát, így miután a fiatalok átverekedték magukat az ellenőrzésen elkezdődhetett a második felvonás. A tágas, hatalmas versenyteremben az ezer játékos kényelmes körülmények között játszik, ám ebben a színes kavalkádban az első napok kihívása közé tartozott pl. megtalálni a táblát és az ellenfelét a versenyzőnek. A csapatvezetők feladata sem egyszerű ha egy-egy játékost megakar találni, fordulóról-fordulóra az első órák feladata, hogy felfedezzük és memorizáljuk a versenyzőink tábláját, mert a segítséget jelentő telefon senkinél nem lehet természetesen.

A nyolcéves korcsoportban vidáman és gyorsan zajlik az élet. Pezsgés van és mocorgás, ahogy mondani szokás, süti a feneküket a szék. Egy lépés, egy futás, van aki mint a futóversenyeken a teremben való száguldásban a sakktábláját mintegy frissítő pontnak használja csupán. Egy kis török harcos (akit ülve ritkán láttam) szokása, hogy észlelve az ellenfél lépését, egy lendületes kanyart követve lehuppan a székre, majd mint egy szőlőcukrot lekap egy gyalogot az ellenfél táborából és elégedetten lecsattintja a sakkórát, azután egy gyors játszmajegyzést követően ismét felpattan és futásnak ered. Ez az igazi „en passant”!

Persze az éltáblákon más a helyzet már ebben a korcsoportban is. Szerencsére a mi „kicsinyeink” ott játszanak, mindannyian sikeresen rajtoltak az első fordulóban, Ilkó-Tóth András, Szakolczai Alex és a kicsi lányunk Szentesi Julcsi is győzelemmel mutatkozott be, közülük ketten a második pontjukat is begyűjtötték a hétfői napon.

Ez a játéknap a magyarok számára az érdekes végjátékok fordulója lett. Szerencsére nem csak érdekesek voltak a játszmákból kialakult végjátékok, de eredményesek is voltunk ezekben a csatákban. Karácsonyi Gellért egy bástyavégjátékban játszotta túl az ellenfelét, Bíró Beáta a gyalogvégjátékban büntette az ellenfél pontatlan játékát. Sulyok Eszter a FIDE zászló alatt játszó Loskutova Viktoriya ellen egy futó végjátékban szerzett fél pontot.

A végjáték tudás szerepe a modern sakkban kifejezetten nagy jelentőségűvé vált, hiszen az időhozzáadás miatt a játszmák befejező szakaszát gyors ritmusban és megfelelő technikai szinten kell tudni játszani, ez a gyakorlati tudás pedig a gyerekversenyeken aranyat ér. Az első vizsgánk tehát jól sikerült a végjáték tantárgyból, gratulálok a fiataloknak!

Molnár Béla